top of page
Keresés
  • Szerző képeAnna

ThetaHealing® - Hogyan tapasztaltam meg önmagam fejlesztésének a kulcsát

2018. február 8-án indult minden, ott, amikor elhatároztam, hogy elmegyek a ThetaHealing® alaptanfolyamra. Nem tartott sokáig a dilemma, ugyanis a regisztrációs email írása közben egy nagyon kedves kezelő ismerősöm, Nagy Roli szavaival élve, úgy döntöttem, hogy a tanfolyam anyagiakkal kapcsolatos részét "feladom"... Mármint az égieknek. Nem is kellett túl sokat várnom, másnap egy repülőjáratos kártalanítási eljárás kapcsán kaptam egy váratlan üzenetet, miszerint egy egész magas összeggel szeretnének kompenzálni, így hamar ott csücsült a bankszámlámon a tanfolyam díjának több mint a fele. Wáó! - mondtam magamnak - Hát akkor nincs megállás!


El is jött a nap, amit annyira vártam, és nem hiába. Egy csodálatos embernél volt szerencsém részt venni a képzésen, Tomek Noéminél. Még az Everness fesztiválon ismertem meg, és döntöttem el, ha megyek Theta tanfolyamra, akkor csak ő hozzá. Annyira hiteles, lelki ismeretes és tehetséges nőszemély, hogy az már szinte hihetetlen. Szóval elindultam szépen Székesfehérvárra péntek reggel a kis autómmal, és valahogy lélekben is ez történt velem. Az első nap ráléptem egy lelki útra, a harmadik nap végére

megérkeztem a célba, és valami olyat tapasztaltam meg, amihez hasonlóban már rég volt részem. Hogy valami újat, felemelőt és igazán hatásosat tanultam. Hogy végre szembe mertem nézni a félelmeimmel, és azokat bizalommá, hitté átalakítva, sokkal szabadnak és boldogabbnak érezhetem magam. Noémi végig odafigyelt ránk, támogatott minket, és a legszuperebb az egészben az volt, hogy a résztvevőkkel együtt szintén ezt tettük. A tudatosság egy igazán kiemelkedő összekovácsolt csoportjává alakultunk és azóta is segítjük egymást. Online közösen gyakorlunk, és megosztjuk egymással a tapasztalatainkat.


Noémi egy rendkívül racionális beállítottságú nő, így okkal választotta ezt az energetikai módszert. Feltettem neki néhány rapid kérdést, ami visszatérő "műfaja" lesz a blogomnak. Lássuk!


Rapid kérdések:


Tomek Noémi, ThetaHealing instruktor és konzulens, Source Memory Healer, Points of you trainer, az Örömvirág alapítója

K.B.: Mikor volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy ThetaHealing® instruktor leszel? T.N.: Nem tudatos döntés volt. Valami furcsa "véletlen" folytán egy péntek reggel egy ThetaHealing alaptanfolyamon ültem. Amikor megkérdezte az instruktorunk, miért jöttünk el, és - utolsóként válaszolva - olyat mondtam, amit magam sem hittem el: "azért vagyok itt, mert ezt fogom tanítani". Ahogy a szavakat kimondtam, egy kép volt a lelki szemeim előtt, amint állok egy flipchart előtt ThetaHealinget oktatok. Fél év múlva instruktor lettem.

K.B.: Mi a legnagyobb motivációd az életben? T.N.: A motivációm a fejlődés iránti vágyam. Mindig is szerettem tanulni, elképzelni sem tudom nélküle az életem.

K.B.: Mi a "legrosszabb" jó, ami történt valaha veled? (Tehát amit elsőre rossznak hittél, de aztán rájöttél, hogy ez egy nagyon jó dolgot hozott az életedbe.) 

T.N.: Pécsett éltem 10 évet, miután egyetemre odakerültem. Férjhez mentem és megfogant a fiam, Borisz. Ekkor az áloméletem egy pillanat alatt összedőlt. Elvesztettem a munkámat, tönkrement a házasságom és jövedelem nélkül maradtam. Vissza kellett költöznöm a falumba, Győr mellé. Akkor ez szó szerint egy fájdalmas tragédia volt. Ma már tudom, hogy a nagy fordulat áldását éltem meg a lelkem által választott nehéz leckén keresztül.


Noémi idén is kint lesz Az Everness fesztiválon. Sőt, pályázott az Evernext projekten, amelynek keretein belül a legtöbb lájkot kapó győztes tarthat előadást az Everness Nagyszínpadán. Ha szeretnétek őt nagy publikum előtt látni, hallani, itt tudtok rá szavazni: https://www.facebook.com/everness/photos/ms.c.eJw9jskNADEIxDpawXD331i0EPK07EEUXMO0KF1M6KtmcLPlZfUwIa66LFAuz9xe8veguMzVDN99zH7vCbVnW56eXj~_e1mMYr0f~;p3EApokm8Q~-~-.bps.a.926475170863562.1073741902.159856107525476/926475320863547/?type=3&theater

Egy kis infó magáról a tanfolyam anyagáról.

A ThetaHealing® Vianna Stibal nevéhez kötődik, aki anno az általa megalkotott technika által kigyógyította önmagát a diagnosztizált nyirokrendszeri rákos megbetegedéséből. A módszer egyik legfontosabb "összetevője" a théta agyhullám élérése, ahol kiemelkedően hatékonyan lehet gyógyítani a testünket, dolgozni a tudatalattinkkal és létrehozni olyan új belső programokat, amik hosszútávon hatékonyan szolgálják a javunkat. Természetesen maga a módszer több részből áll de ezek a legfontosabb alappillérei. A tanfolyam óta rendszeresen gyakorlok és másokon is alkalmazom a thétát. Megkértem két nagyon kedves tanfolyamtársamat, hogy osszák meg velünk eddigi tapasztalataikat.

Zsani, ThetaHealing konzulens és egy igazán pezsgő, rendkívül pontos és kedves ember

Zsani: A ThetaHealing® számomra egy olyan eszköz, ami mindig kéznél van. Szeretem, hogy nem kell hozzá semmi extra körülmény, csak a szándékom, hogy alkalmazzam. Ezzel a technikával nyert értelmet számomra a tudatos gondolkodás fogalma, és a dolgozz magadon sokszor közhelynek tűnő, cikkekben megjelenő “jótanács”. A ThetaHealing® egyfajta biztonságot nyújt. Ha valami a nap folyamán megérintett, felbosszantott, rosszul alakult; vagy éppen olyan feladattal találom szembe magam, ami megoldhatatlannak tűnik. Tudatosítom a feladatot (jobban szeretem a feladat kifejezést a probléma szó használata helyett,) és dolgozok magamon a módszer segítségével. 

Márti, mélyrelátó és alapos Theta instruktor és szuper tehetséges sminkes

Márti: "Bevallom, még keveset használom, érzelmek betöltésére többet! Azt vettem észre, hogy nyugodtabb, megértőbb, elfogadóbb lettem általa! Tudatosabb vagyok a mindennapokban, már nem akarok mindent és mindenkit megmenteni, elfogadom, h a hülyeséget választják egyesek! Nagyon felerősödött az érzékelésem, tisztán látom, ha valahol nincs helyem."




Saját magam részéről, nagyon boldog vagyok hogy ott lehettem. Megtanultam szuper jó dolgokat kérni az életembe, és sok belső hitrendszert sikerült átalakítanom, ami által határozottan jobban érzem magam. Amikor elkezdek dolgozni egy adott területen, témán, meglátom, hogy egy aprócska részlet rengeteg életterülettel van

Theta gyarkolás közben

összefüggésben, és pici lépésekkel óriási szinteket tudunk lépni az életünkben.

Szívből kívánom nektek, hogy legalább ehhez hasonlóan hatékony és mégis gyengéd spirituális utat, önfejlesztő módszert találjatok magatoknak, mert jó tudni, hogy mindannyiunkban csodálatos lehetőségek rejlenek, csak hát érdemes észrevenni. ;)

Várom az észrevételeiteket, kérdéseiteket és addig is "Kapcsoljatok boldogságra!"

Szeretettel, Anna

137 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Iratkozz fel, hogy értesülj az új posztokról!

bottom of page